Két gyeses kismama beszélget a játszótérre menet…

(Ez akár egy jónak ígérkező vicc kezdete is lehetne... de nem az!)

Azt mondja az egyikük:

- Azt hittem, lefejelem az anyósomat! Osztja itt nekünk az észt spórolásról, meg előrelátó takarékosságról, felhánytorgatva, hogy ők bezzeg egy életen át azért kuporgattak, hogy az imádott kicsi fiacskájuknak összegyűjtsenek egy garzonlakás beugrójához elegendő pénzt. Na ja! Nekik volt miből.

- Honnan tudod? – szólt a másik.

- Hát biztos vagyok benne! Figyelj, nekik mindig mindenre telik. Nem tudom, hogy hogy csinálják, mert egyébként folyton sír a szája, de valahogy mégis telik rá. Tudják is ők, mekkora nyomorban éltünk mi.

- Miért, ők gazdagabbak voltak?

- Honnan tudjam! Gondolom, igen! Tény, hogy én csak egy szakadt verdát meg pár bőrönd ruhát vittem be a házasságba, a párom viszont egy garzonlakást. És a hülye anyósom arról papol, hogy noha még csak 2 éves lesz a gyerek, ideje lenne elkezdeni gondolni a jövőjére. Hát nooormális, Maaargit?!

  Snitt!   Itt álljunk le!  

Az a legszörnyűbb az egészben, hogy ez a fiatal anyuka tényleg reménytelennek és kilátástalannak gondolja pénzügyileg a jövőjüket. Ő abban nőtt fel, hogy elköltöttek minden pénzt, amit csak megkerestek. Szülei sokat utazgattak, és már a 80-as években nyugati verdájuk volt. Később, amikor keresni kezdett, ő is ugyanígy szórta a pénzt: divatos butikok, márkás napszemüvegek stb.
Most is ezt teszi: egész télen szoli, menő fodrász, kozmetikus, műkörmös. Valahogy ki kell nézni, nem akar lepukkadtnak látszani pusztán csak azért, mert gyesen van - magyarázza.
Csilli-villi mobil, Mp4 lejátszó, laptop, házimozi, blueray... otthon is hi-tech a köbön… végül is mindenük megvan, mégsincs semmilyük.
Mármint félretéve.
A jövőre.
Az oly nagyon imádott csemetének.
Akinek megveszi a falatnyi méretű, huszonezer forintos márkás edzőcipőt, mert az olyan vagány és trendi! De a jövőjéért nem hajlandó tenni. Minek is?! Hisz esélyük sincs rá.
Legyen majd lakása a jövendő partnerének, mondja, de nem csak mondja, komolyan is gondolja. Vagy ha mégsem, majd összejön valahogy valamennyi! (Valahogy... valamennyi!)

Oké! De azért nézzük csak meg, hogy mi történne, ha hozna egy érett, megfontolt döntést, és tudatosan készülve félretenné, ad absurdum kicsit felke­rekítené például a havi családi pótlékot mondjuk 20 ezer forintra, s azt mondja, hogy ezt a pénzt, amit az állam a gyerekre ad, A KICSI JÖVŐJÉRE szánva elkülöníti a többitől!

Évi 240 ezer forintot befektetnének egy értékpapír alapú, évi kb. 12 % hozamot garantáló befektetési konstrukcióba. Ez esetben… nem csalás, nem ámítás… a "csöppség" 20. születésnapjára közel 20 millió Ft gyűlik össze. Vagyis a felkerekített családi pótlékok összerakásából, ami 20 év alatt (20x240 ezer =) 4,8 millió forint, meg tudnák finanszírozni a külföldi tanulmányait és az első lakását, de legalábbis a beugrót.

Természetesen lehet mindezt fordítva is (csak éppen nem érdemes): 20-25 évesen fel is veheti majd a gyerek ezt a 20 millió forintot hitelként, amiért cserében viszont kb. 40 millió forintot fog kifizetni egy emberöltőn keresztül, jóval nagyobb törlesztő részletekben. Ennek fizetgetése mellett nem sok egyébre fog telni, az biztos! 

Szerinted mi az ésszerűbb?
Beáldozni a felkerekített családi pótlékot vagy pedig
30 éven át fizetni ennek többszörösét?!

Mert míg az előbbi esetén több, mint négyszeres a haszna
(hiszen a 20 év alatt összegyűlt 4,8 millió forintból 20 millió lesz),
addig ha felnőttként vesz fel 20 millió forint hitelt, akkor
ennek a nyolcszorosát kell majd kicsengetnie!

Melyik tehát a jobb befektetés:
valamin négyszeres hasznot keresni,
vagy a nyolcszorosát kiadni?!

Még időben gondolkodj el ezen, és beszéljünk róla!

^{gondoskodas2008@gmail.com}